Valamint könnyen találhatunk ehhez hasonló, egyértelmű példát ugyanezen az oldalon, mikor Rácz András 2008-as doktori értekezésének 38. oldalán az alábbi szövegrészhez érünk:
A maastrichti szerződés tehát nem rendelkezett a közös védelem kialakításáról. Az 1996–1997-ben a szerződés megreformálására tartott kormányközi konferenciák egyik fontos eleme volt, hogy a CFSP-n belül konkrét védelmi jellegű intézkedések szükségességét hangsúlyozták.”
A 2008-as, a Biztonságpolitikai Szemlében publikált „Az ESDP fejlődésének első évtizede” című tanulmány 45. oldalán ezt is megtalálhatjuk:
„A maastrichti szerződés tehát nem rendelkezett a közös védelem kialakításáról. A szerződés megreformálására 1996–1997-ben tartott kormányközi konferenciák egyik fontos eleme volt, hogy a CFSP-n belül konkrét védelmi jellegű intézkedések szükségességét hangsúlyozták.”
Hiába tette helyre az ELTE többször is, Rácz nem bír leállni
Az Orbán Balázs doktoriját először a 444 és Polyák Gábor, az ELTE tanszékvezetője kezdte el támadni. Polyák nem is tagadja, hogy nyíltan politikai alapon támadja Orbán Balázs PhD-védését. Aztán színre lépett Rácz András is, ő viszont az elmúlt hetekben valamilyen szakmai, technikai, eljárásbeli hibát igyekezett találni, noha maga az egyetem is cáfolta több próbálkozását.
Először azzal jött elő, hogy Orbán Balász valójában nem is védhetné meg PhD-dolgozatát, mert túl sok idő telt el a doktori képzés kezdete óta. Hogy ez miért nem stimmel, arról Szilvay Gergely a Mandineren írt hosszú cikket, de az ELTE is helyretette Ráczot.
Ezután következett a próbálkozás a PhD-dolgozathoz kapcsolódó, kétnyelvű tézisfüzet metaadataival, amire az ELTE ugyancsak reagált. Leszögezték: az egyetem a doktori eljárás során a jelölt által beadott dokumentumok tartalmát értékeli szakmai szempontok alapján, az elektronikus file-ok metaadatait nem vizsgálja. Továbbá: a „doktori eljárás fontos célja, hogy a bírálóbizottság meggyőződjön a jelölt felkészültségéről, a doktori dolgozat témájában való jártasságáról, és ennek során arról is, hogy a disszertáció a jelölt saját szellemi terméke”.